Az erotikus könyvek nem feltétlenül válnak a világirodalom szerves részévé, azonban mégis van egyfajta varázsuk. Vannak köztük krimivel, vagy értékelhető történettel tarkított kötetek, és persze olyanok is, amelyek túlságos egyszerűnek tűnhetnek egyes olvasók számára.

Azonban kevesen várják el egy erotikus könyvtől, hogy mélyre szántó, lélekbe hatoló mondanivalóval rendelkezzen.

Az erotikus könyvek inkább a kikapcsolódásban, a zord világtól való elszakadásban segítenek. Erre a célra viszont tökéletesen megfelelnek. 

Segíthetnek akkor is, ha elszontyolodva érzed magad, és akkor is, ha aktív szexuális életet élsz, viszont új élmények felé nyitnál.

Miért (lehetnek) jobbak az ágyban, akik erotikus könyveket olvasnak?

A megállapítás persze távolról sem reprezentatív, annyi azonban bizonyos, hogy akik nyitnak az erotikus történetek felé, frissen tartják a fantáziájukat. Az olvasás alapvetően jótékonyan hat a képzelőerőre, serkenti az agyműködést, és képes akár napokon át fenntartani az elme „pihenő állapotát”. Ezt több kutatás is igazolja. Egyik ezek közül az amerikai Emory Egyetemen készült, ahol diákok bevonásával és fMRI (funkciós mágneses) vizsgálatokkal támasztották alá ezt az állítást.

„A történetek befolyásolják az életünket, és bizonyos esetekben segíthetnek meghatározni a személyiségünket – nyilatkozta Gregory Berns, a kutatás vezetője.

A jól megírt erotikus könyvek éppolyan beleélést válthatnak ki az olvasóból, mint amilyet egy szívhez szóló regény képes elérni. És ahogy a regény története, a szereplők jelleme, döntései napokig, hetekig az olvasó fejében táncolnak, úgy a felpezsdítő erotikus részek is tüzesebbé varázsolhatják az illetőt.

Egy erotikus könyv meghatározó inspirációt nyújthat az új dolgok kipróbálására

Mivel olvasás közben belemélyülsz a szövegbe, el is képzeled azt (már ha jól van megírva persze). Ennek köszönhetően átélheted a magad módján, ami a szereplővel történik. A bőrébe bújsz. És mivel az erotikus könyvben ritkán szerepelnek a hétköznapokban megvalósíthatatlan leírások, ezért a fantáziák zömét valósággá lehet változtatni, de legalábbis felettébb hasonlót előidézni. Ez ösztönzőleg hathat új dolgok felfedezésére.

Akár szexpózokról, akár előjátékról van szó, mindegyikhez érkezhet vadonatúj inspiráció. 

Sőt. Az is könnyedén előfordulhat, hogy egy bizonyos fétis iránt lesz nyitottságod, amit addig elutasítottál vagy eszedbe sem jutott kipróbálni. Ez pedig fejlesztheti a jelenlegi vagy jövőbeli kapcsolatod.

Egy erotikus könyv segíthet megismerni a másik nem igényeit

Attól függően, hogy férfi vagy női szereplőről olvasol, a jól megírt erotikus történet közelebb hozhat az adott nem igényeihez. Nyilván itt azért arra is figyelni kell, hogy maga az író nő -e vagy férfi. Azonban a legtöbb könyv esetében szerkesztő keze alatt is átmegy a mű, így nagy az esély rá, hogy reális képet kaphatsz azokról a vágyakról, amelyek a nőknél/férfiaknál megjelennek.

Nem kell mondjam ez mekkora előny lehet az ágyban számodra.

Az erotikus könyvek olvasása önmagad megismerésében is segíthet

Lehet, hogy van egy titkos vágyad, amiről senkinek nem mertél beszélni, és szembejön veled egy könyv lapjain. Mennyire mennyei lehet így átélni, érezni, és tudni, hogy ez másnak is eszébe jutott.

Azzal, hogy elképzeled az erotikus könyvben leírtakat további értékes tapasztalatokat zsebelsz be. Megismerheted a határaidat, ráébredhetsz arra, hogy mi az, ami őrjítően beindít, vagy ami hiányzik a hálószobából.

Az erotikus könyv rákényszerít arra, hogy dolgozz a vágyaidon, és tegyél a megvalósításukért.

Ezért jobb a szex azokkal, akik erotikus könyveket olvasnak

Az a partner, aki tudja, hogy ő maga mire vágyik, és képes figyelni a párjára is, igazi áldás az ágyban. Lehet vele beszélni vágyakról, és ő maga is képes elmondani a legtitkosabb fantáziáit. Amiket ráadásul folyamatosan fejleszt a könyvek által. Ez biztosíthatja azt, hogy sosem hűl ki a takaró, és a szomszédoknak is meg kell növelniük a füldugókészletüket.

 

Published On: október 6th, 2022 / Categories: Szerelem / Tags: , , , /

Küldd tovább >>>